Hírlevél

Név

E-mail


Iratkozzon fel havi hírlevelünkre, melyből zsidó kulturális hírekről, eseményekről és a Virtuális Zsidó Múzeum újdonságairól értesülhet.





További projektjeink










LexiKohn


Nádasi László (1907 - 1978)

Konferanszié. (Budapest, 1907. máj. 30. – Budapest, 1978. febr. 17.) 1925-ben végzett a Kereskedelmi Akadémián, ám később átpártolt a színházhoz. Első színpadi művét, a Mary c. bohózatot a Bethlen téri színpad mutatta be a 30-as évek elején. Az 1930-as évek elejétől játszották tréfáit, jeleneteit, bohózatait a fővárosi kabarék. Dramaturgja és házi szerzője volt a Royal revü Színháznak. 1941 és 1943 között számtalan kabaré konferansziéja volt a Goldmark-teremben. 1948-1958. között a Kamara Varietében konferált. 1951-től a Vidám Sínpad házi szerzője volt. Számos bohózatot, sanzont, kuplészöveget, kabarédarabot írt. Legnagyobb sikerét Zacsek c. politikai tréfasorozatával érte el, aktuális Zacsek-tréfáit hetente közölte a Hétfői Hírek. Több mint húsz éven át szórakoztatta a közönséget Hacsek és Sajó tréfákkal. Írt néhány operettlibrettót (Győz a szerelem). Légikisasszony c. revűjét Berlinben is előadták. Háromfelvonásos vígjátékai közül a Ki a feleségem férje? a Négy bolond két pár és az Isten veled, szerelem sikert aratott a bp.-i színpadokon.
/Magyar Színházművészeti Lexikon, Műsorfüzetek/


Forrás: http://omike.hu/omike/muveszek/nadasi-laszlo-nadasy-nadassy/293


Vissza

TÁMOGATÓK:


© 2010-2021. JMPoint Alapítvány