Hírlevél

Név

E-mail


Iratkozzon fel havi hírlevelünkre, melyből zsidó kulturális hírekről, eseményekről és a Virtuális Zsidó Múzeum újdonságairól értesülhet.





További projektjeink










LexiKohn


Kunvári Lilla (1897 - 1984)

Szobrász, éremművész. (Budapest, 1897. júl. 26. – Budapest, 1984. aug. 15.) Érettségi után a budapestii Pázmány Péter Tudományegyetem Orvoskarára iratkozott be, majd harmadéves korában az Iparművészeti Iskola esti tanfolyamán folytatott tanulmányokat. Ebben az időben a Galilei Kör rendszeres látogatója volt, ifjúmunkásoknak is tartott előadásokat, amiért 1920-ban kizárták az egyetemről. Ezután férjével együtt Prágában folytatta tanulmányait, majd 1924-1927 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Sidló Ferenc növendéke volt. 1927-től 1931-ig a párizsi Julian és a Colarossi Akadémián tanult. Hazatérte után a Nemzeti Szalon és a KÚT kiállításain vett részt. 1930 óta kiállító művész. Gyűjteményes kiállításait 1949-ben a Műcsarnokban, 1962-ben és 1978-ban a Fényes Adolf Teremben rendezte meg. Számos egyéni külföldi kiállítása közül a jelentősebbek: Franciaország (1960, 1963); Anglia (1961); Svájc (1967); Spanyolország (1975). Kisplasztikáiban, domborműveiben elsősorban a hétköznapi élet jeleneteit, az ember mindennapos tevékenységét mintázta meg. Kiemelkedő személyiségek, elsősorban a zenei élet nagyságainak karakteres portréit készítette el. Jelentősebb művei: Szőnyi István (1952); Várnai Zseni (1957); Csellista (bronz, 1947); Jehudi Menuhin (bronz, 1962); Küzdők (terrakotta, 1962). Jelentős éremművészeti tevékenysége is. Egy időben ő volt a FIDEM magyarországi képviselője. Az ő kezdeményezésére tartották 1975-ben Budapesten a FIDEM kongresszusát. (Érmei: Móra Ferenc (bronz, 1952); Pécsi Sándor (bronz, 1961); Kodály Zoltán (bronz, 1962). Művei több európai múzeum (Musée d'Art, Toulon; Musée Monétaire, Párizs; National Muséet, Koppenhága; National Museum, Stockholm; Wroc?aw Éremmúz.; Történelmi Múzeum Moszkva, Ermitázs, Szentpétervár stb.); továbbá a Magyar Nemzeti Galéria és más magyarországi múzeumok tulajdonába kerültek.
/Magyar Életrajzi Lexikon, Magyar Szobrászok Adattára/


Forrás: http://omike.hu/omike/muveszek/kunvari-lilla-kunvari-s-lilla-s-kunvari-lilla/111


Vissza

TÁMOGATÓK:


© 2010-2021. JMPoint Alapítvány